Végülis majdnem eseménytelenül telt el az apuka kupa. Mármint, ha nem számitjuk eseménynek az apukák focizását, de az nem esemény, hanem a háttértörténés. Na mindegy, ebbe ne menjünk bele.
Úgy van megoldva a tornaterem, hogy a folyosó felőli oldalán két sor bordásfal védi a nézőket, leginkább attól, hogy bármit is lássanak. Tehát a drukkolás kicsit késési fázisban volt. Ha az ellenfél szurkolótábora Hőőőőzött, akkor mi Hurrázni kezdtünk, ha Hurrázott Hőőzni. Néha, amikor az előttem tornyosuló bordásfal két vége között szaladtak el a fiúk, boldogan kiáltottam a gyerekeknek, nézzétek ott van Papa, Fütikét fel is emeltem, hogy lássa, de mire ez megtörtént, már rég a pálya másik végében voltak. Azért folyamatosan orditottunk, hogy "cé cé cé első cé". Annát igazából a meccs a legkevésbé sem érdekelte, úgyhogy leggyakrabban háttal a pályának orditott két ropi szájába tömése között.
Mivel 14 évesen az Edda koncerten üvöltöttem utoljára ennyit, a hétvégén csak nagyon szolidan tudtam gyereket fegyelmezni. Rövid hörgő tőmondatokban. 
Naszóval harmadikok lettünk, de ez nem apán múlott. Kicsit visszafogottan vett részt az eseményen. Kb 7 és 10 perc között játszott a 4 meccsen. De nagyon büszkék vagyunk rá, tényleg nem sok nagyapa volt. 

Azért csak majdnem eseménytelenül telt a nap, mert Fütike elveszett. Egy pillanatra nem figyeltem oda, és az udvaron bottal üthettük a nyomát. Először Annával rohangáltunk körbe-körbe az iskola körül és kiabáltunk neki, aztán stratégiát változtattunk, szétváltunk. Ő bent, én kint. Na Annát annyira felajzotta ez a történés, hogy Fütike keresése helyett büszkén elújságolta a nagy hirt minden barátjának, és minden barátja anyukájának. Persze megértem, én még mindig szeretek menőzni azzal, hogy apám elhagyta az öcsémet Pesten metrón, és apa is szeret. Hát ilyen család vagyunk. Szóval sok hasznát nem vettem a lányomnak, de legalább részvétben nem volt hiány, amikor elindult a katasztrófaturizmus és sorban jöttek ki az udvarra az anyukák, apukák, gyerekek megnézni a műsort. 

Végül előbújt a kisfiam két épület között egy autó mögül, arcán boldog, megelégedett mosollyal, és megfogta a kezem, hogy mutat valamit. Mivel még csak 2 hete szobatiszta, nem tehettem meg, hogy nem örülök vele együtt a kis kupacnak, amit a rejtekhelyén készitett amig én magassarkúban, 20 ember kaján vigyorától kisérve rohangáltam körbe-körbe az iskola kertjében. A fülébe súgtam, hogy nagyon ügyes, és hogy ne mondjuk el senkinek, majd azt hiszik, hogy egy kiscica volt. Ha nagyobbacska kutyát mondok, az életszerűbb lett volna, de nem akartam a lelkébe tiporni. Tehát a szövetség megköttetett, és kéz a kézben bújtunk elő, amely kezet el nem engedtem többet a nap folyamán.