Feleség easylife felszereltséggel

Tegnap Bélapátfalván voltunk a biciklis csoporttal. 
Reggel Fütikével, Pötivel, 2 pizzával, meg egy utánfutónyi játékkal felszerelkezve indultunk útnak. A 2 pizza az csak véletlen, de nagyon jellemző sztori.

Még a hétvégén elkezdtem pizzát sütni, majd mikor már benne volt a gépben a tej és az élesztő, akkor vettem észre, hogy nincs itthon liszt. Mivel tudom, hogy a dagasztó funkció pontosan 28 perc után kapcsol át élesztőfuttatásból dagasztásba, félreérthetetlenül ki tudtam számolni mennyi időm van még lisztet szerezni valahonnan. A rendelkezésre álló idő első 5perce azzal telt, hogy átfésültem a lakás lisztlelőhelyeit, a második 10 azzal, hogy átfésültem a lakás elmúlt 5 évben lisztraktározásra használt pontjait. Ennek során találtam kukoricalisztet, teljes kiőrlésű rozslisztet, egy 9 év lejárt szavatosságú spenótos spagettit és három marék mazsolát, de ezek közül egyiket sem ítéltem pizzasütésre alkalmasnak. Azért a tk rozslisztnél rezgett a léc, azt kikészítettem a pultra, hogy ha lesz hozzá fehér, egy kicsit megbolondítsam vele. Csak épp annyira, hogy a gyerekek ne vegyék észre. A következő 10 percet tehát a szóbajöhető adományozó hajlandóságú szomszédok meglátogatásával töltöttem, ahol is többedik próbálkozásra megkaptam az áhított lisztet. Óriási örömmel tértem vissza a gép mellé még időben, éppen azon gondolkodva, hogy Kínában vajon melyik szomszédot választottam volna hasonló helyzetben, és vajon ott elég lett volna e 28 perc elmagyarázni váratlan látogatásom okát és az igényelt élelmiszer jellemzőit, mikor dagasztó funkcióba kattant a gép. Gyorsan rá is öntöttem az élesztőre az egész zacskó lisztet... A teljes kiőrlésű rozsot... Gondoltam, ha már így alakult, legyen ilyen is, olyan is, megcsináltam utána a fehéret is. Na így lett aztán annyi pizzatésztám, amivel megetethettem volna egy teljes focicsapatot. Betettem a maradékot a hűtőbe, de már kedd estére olyan lett a szaga, mint a kovászos uborkának, és mikor kivettem megnézni 5 másodpercre, egy kisebb muslincacsapatot kellett elhessegetnem róla. A tünetek arra engedtek következtetni, hogy a tészta már alulról verdesi a fogyaszthatóság határát. Muszáj volt megsütnöm az összeset még aznap. Na, ezért volt nálam annyi pizza reggel. 

Az első állomás a kölcsönző volt, ahol Renével és Gáborral lepakoltuk a bicajokat. Azért vittem el amúgy Pötit, mert tudtam, hogy ha ő is ott van, Fütikével nem sok baj lesz, miközben nekem más dolgom van. Ha nincs ott Pöti, akkor sincs sok baj Fütikével, de nagyon el tud veszni. Pöti magasabb, így könnyebben megtalálom őket a fűben, bokorban, árokban, patakban.
A számításaim bejöttek, nagyon jól eltöltötték az időt miközben mi dolgoztunk. Egy biciklipumpával és egy kormánykulccsal karbantartásokat végeztek a közelben parkoló járműveken. 

Ez a biciklis csapat már harmadszorra van velünk. Hozzánk harmadszorra jönni kicsit veszélyes, mert összesen 2 bejáratott helyünk van, amit túrázásra javasolni szoktunk. Az első két alkalommal ezért nagyon profinak is tűnünk. Node harmadszor...  Gábortól kellett tanácsot kérnem, hogy egyáltalán mi jöhet szóba, és kétségbeesett arcomat látva a tanács mellé felajánlkozott kísérőnek is egy "csak oda" útra. 

Miután már le volt osztva a kísérő1 és kísérő2 funkció, kitaláltam magamnak én is egyet, a nagyon hangzatos , "kisérőkocsi" szerepet. Egyszer már hallottam, hogy létezik ilyen, de annál többet nem tudtam róla, mint amit a nevéből kikövetkeztettem, mármint azt, hogy egy kocsival kivitelezett kísérő tevékenység.

Az út során többször is megoldhatatlannak látszó dilemmákkal álltam szemben, mint "kisérőkocsi", de a józan ész szabályainak megfelelő cselekedetek szerencsére mindig célra vezetnek. Például mit csinál egy kisérőkocsi, mikor meg kell állítani a forgalmat a biciklisek kikanyarodásához? Hova teszi ilyenkor a kocsit? és a benne lévő gyerekeket? Hogyan szól a kisérőkocsis a sor elejének, hogy a vége lemaradt? Mit csinál a kisérőkocsis, ha valakinek elromlott a biciklije, vagy nem bír tovább tekerni? Mit csinál, ha a kocsiban tartózkodó egyik gyereknek pisilnie kell? 
Na, most már tudom ezekre a kérdésekre a választ.

Már nem emlékszem mikor és milyen indíttatásból engedtem meg először, hogy a gyerekek felálljanak a kartámlára és kidugják a fejüket a tetőablakon, de egy biztos: Széles körben elterjedt a híre, és minden házbéli gyerek álma, hogy csak egyszer felállhasson. Ezzel álmodnak, ezt kérik a jézuskától ajándékba, értékes tárgyak cserélnek gazdát ennek a lehetőségnek a megszerzése fejében. Ezért hát onnantól, hogy elindultunk Andornaktályáról egészen a Bélapátfalvi apátság tábláig percenként elhangzott a kérdés: "Mikor állhatunk fel? " Ott aztán igen lett a válasz, és a fiúknak már megvolt a napi örömforrás. 

Az első állomás a bélapátfalvi apátság volt. Itt a nagyfiúk félmeztelenre vetkőzve focizni kezdtek, a kisfiúk pedig először a szélrózsa minden irányába elfutottak, majd hosszas és alapos castingon kiválasztották a "felnőtt, aki játszik velünk" szerepre alkalmas jelöltet. És meg is játszatták rendesen.

Innen leereszkedtünk a tóhoz. Természetesen a tetőablakon kidugott fejekkel. Pöti később így emlékezett meg erről a rövid, de annál eseménydúsabb autókázásról: "Olyan dorsan mentünt, hogy a nyál is védidcsapott az arcomon" 

Drága kis Pöti a fejébe vette, hogy a tónál majd halat fognak, amit megsütünk s megeszünk. Semmilyen érvvel nem tudtam meggyőzni arról, hogy sem a halfogáshoz, sem a hal emberi fogyasztásra alkalmas állapotba hozatalához nem rendelkezünk kellő eszközi feltételekkel. Egy darabig elgondolkodott ugyan, de részéről elintézettnek tekintette ezt az ügyet, amikor az apátságban a gyertyagyújtóhelyen magáévá tett 1 szál gyufát, mint kellő eszközt.

A tóhoz érve eksztázisban rohantak a partra halat fogni. Többször visszaszólva nekem, hogy remélik nálam van a gyufa, mert én addig gyújtsak tüzet. Amit tudtam, előre megtettem, hogy elkerüljem a csalódást, ezért most elvonultam inni egy kávét ameddig ők saját tapasztalatokat szereztek a horgászat rejtelmeiről. Mire kijöttem a kávéval már megszerezték őket, és csalódottan álldogáltak egy bottal a parton. 

Kárpótlásul mentünk egy kört a tó körül és megnéztük az összes horgász összes halát. Eleinte még próbálkoztak egy-egy bácsinál, hogy adna e nekik egy kis ezt-azt a horgásztáskájából, hisz neki úgyis annyi van, de aztán a végére szép lassan beletörődtek, hogy ma itt ők nem fognak halat.

Tüzet azért végülis gyújtottunk, csak hogy legyen értelme a gyufaszálnak. Kértünk hozzá kölcsön egy gyufásdobozt a szomszéd tűzrakóhelynél vizipipázó társaságtól. 

A visszaút már sokkal kevésbé volt ingergazdag, mint az odafelé. Mindent láttak már, ezért hamar el is unták magukat. Ilyenkor a legveszélyesebb egy 5 éves amúgy. Kettő meg pláne. Mert nagyon kreatívvá válnak az ingerszegény környezet ingergazdaggá tételének folyamatában. Óriási bravúrral szerencsére meg tudtam akadályozni, hogy fél liter vizet a mögöttünk közlekedő autó szélvédőjére öntsenek, majd utána dobják a kiránduláson összeszedett fegyvernek látszó fadorongot. Még azt is, hogy az autó tetőkárpitjába kis bemélyedéseket készítsenek a fellelhető szúró és vágóeszközökkel. De sok mindent, ami például a maradék pizzával, száraz falevelekkel, csokis kekszmorzsával és földről felszedett régi lottószelvényekkel kapcsolatos, azt már nem... Ezért is kezdtem a mai napot a benzinkúton az autóporszívónál. És amikor a hölgy megkérdezte, hogy 3 db 100-as vajon elég lesz-e, szerinte igen, én csak annyit mondtam kedvesen mosolyogva, hogy "nem, az biztosan nem lesz elég.