Feleség easylife felszereltséggel

Diától kaptam ajándékba szülinapomra egy csajos hétvégét. A megvalósulás tervezett időpontja ez a mostani volt. A tervezési időszakban azonban egy apró bökkenő támadt, ugyanis azzal kellett szembesülnünk, hogy egyikünk férje sem tartózkodik az országban, így a létszámunk 4, azaz négy darab nemben, korban különböző gyermekkel bővül. Ettől még csajos hétvége lesz, csak egy kicsit másképp. 

Péntek délben kezdődött a tulajdonképpeni startolás, mert reggel akárhogyan próbáltam összeállítani egy őszi túrakollekciót a gyerekeknek, néhány kiegészítő mindenhogy hiányzott. Úgymint cipő, nadrág, zokni. Vásárolni indultunk hát, amire nem is szeretnék mélyebb tartalmakkal kitérni, mert egyrészt nem tartozik szorosan a tárgyhoz, másrészt pedig közvetlen, tartós személyes tapasztalatokkal rendelkezel magad is egy efféle vásárlás kimeneteléről. Nosztalgiával meg is emlékeztünk egy bizonyos Decathlonos vásárlásról, mely nagyjából ugyanebben az időben történt egy évvel ezelőtt mikor is szem nem maradt szárazon. 

Péntek estére két meghívásunk is érkezett. Egy igazi falusi disznóvágás előestéje apáéknál, vagy egy "before party" a nagy csajos hétvége előtt Diáéknál. A disznóvágás előestével csak két baj volt. A disznó és a vágás. A lányod kategorikusan kijelentette, hogy ahol ez a két fogalom találkozik, találkozni fog, vagy a közelmúltban találkozott, oda ő be nem teszi a lábát, pont, pecsét. 
Ezért hát kizárásos alapon Diáéknál töltöttük az éjszakát, majd a reggelt és a fél szombat délelőttöt... Lássuk be, kicsit nehéz apai tekintély nélkül ténykedésre bírni négy gyereket. 

Az én utaspárosom Máté és Fütike lett. Az életüket csak az a fél méter mentette meg ami a két ülés között van. Csak annyit mondok, hogy a kommunikációjuk csapnivaló, a harcmodoruk pedig életveszélyes. 

Az uticél Hollókő volt, és hálistennek ténylegesen oda is értünk szerencsésen. Amikor a nagyobb gyerekek meglátták a vár feliratú tábla mögött a masszív emelkedőt, csak annyit mondtak, hogy "Anya, oda nézzetek csak, na az az a hely, ahova mi nem megyünk".
A kisebb gyerekek hiába látták volna meg a táblát, sok hozzáfűznivalójuk nem lett volna, mivel nem tudnak olvasni. De meg sem látták, mert addigra már rég a temetőben kardoztak egy bottal. És, hogy miért a temetőben? "Hogy a vesztest rögtön el lehessen temetni."

Nagyjából félórányi győzködés eredményeképpen hajlandóságot mutattak az elindulásra, majd újabb 10 perc sem telt el, és sikeresen lebeszéltük őket a 2 méteres fahusángok magukkal vonszolásáról is. 

A hollókői vár viszonylag ingerszegény, kevés látványos, interaktív elemmel ellátott turisztikai célpont. Ami nem is lenne baj, hiszen egy vártól ez a kívánatos viselkedési forma. Csak a videojátékon és tom és jerryn szocializálódott korosztálynak jelent kihívást szórakozást találni egy ilyen helyen. Mi Diával csodálatosnak találtuk a kilátást, a korhűséget, a rekonstrukciós munkákat. Nagyon korrekt kis vár. 

A gyerekek először felmásztak a várfalakra, majd kavicsokat dobáltak le a gyanútlan várlátogatókra, ettek ittak, ástak. De végül megtalálták az igazi mulatságot. A helyet, amit még a turisztikai könyvek sem említenek. Minden  vágyak netovábbját, egy elhagyatott üres állatkarámot. Olyan boldog hancúrozásba kezdtek az addig járási nehézségekkel, gerincbántalmakkal és emésztési panaszokkal gyengélkedő gyerekeink, hogy öröm volt nézni. A kiszűrődő hangokat hallva, egy arra járó család testvérpárja örömtől kipirultan szaladt közelebb, visszakiáltva a szüleiknek: "Anya, itt állatok is vannak!". 

Mondjuk addigra már tényleg több állatokra jellemző tulajdonságot is mutattak. Például szöges fadorongokkal kergették egymást körbe körbe.
Mi örültünk, hogy végre szusszanhatunk egyet, leültünk egy padra a napra és igyekeztünk fél fülünket és fél szemünket becsukva tartani, hogy ne kelljen bavatkozni amíg nem muszály. Akkor vetettünk csak véget a bulinak, amikor kidöntötték a karámajtót. 

Ekkor leereszkedtünk az ófaluba, mindenféle érdekes régi házat megnézni. A gyerekek nem nagyon értették mi látnivaló van egy régi házon, mikor ugyanolyan mint egy új, csak romos. De megbékéltek, amikor mindenki kapott egy körtemuzsikát. Nem csak hogy megbékéltek, csodálatos hangversenybe fogtak, a többi turista, helyi lakos, helyi vállalkozó, kóbor állat és véletlenül erre repülő madár legnagyobb örömére. 

A kirándulást egy-egy motivációs eszközként használt jutalomjégkrémmel zártuk. Amikor a motiváció elkezdődött, még a szülők is jégkrémet terveztek, de a végére valahogy jobban vágytunk egy jó erős kávéra. 
Még a várban Dia megjegyezte: "Az lenne az ésszerű, ha a szülőknek 3x annyi energiájuk lenne, mint a gyerekeknek."  Elgondolkodtam ezen a dolgon, és ez valóban az evolúció óriási tévedése. 

Tehát megittuk a kávénkat, megakadályoztuk, hogy a kicsik lebontsák a büfé kerítését és az összes levelétől megszabadítsanak egy fűzfát, majd útnak indultunk a szállásra. 

A szállásunk Felsőtoldon volt. Felsőtoldot onnan lehet megismerni, hogy közvetlenül Alsótold fölött található. És a térképen is rajta van. Mondjuk a szerpentinen felfelé kanyarogva fél kézzel tartott térképen kicsit nehéz megtalálni, de rajta van. 

Először tettünk egy kisebb kitérőt a Cserhát Vendégházba. Ezt birtokba is vettük, a gyerekek már szétjátszották az udvari kemencét, darabokra vertek egy műanyagmotort, mi iszonyatos erőfeszítéssel kinyitottuk a kaput és mindkét kocsival beálltunk, mire kiderült, hogy nem itt lesz a szállásunk, hanem egy utcával arrébb tettek bennünket. Mert túl kevesen vagyunk. Így hát áttelepedtünk a "nem szállásunkról" (ahogy Máté később nevezte, amikor az agybogár hollétéről társalogtunk, amit az udvarban felejtett) a szállásunkra. Ez egy kicsi parasztház volt nappalis konyhás hálóval, és egy külön franciaágyas hálóval, cserépkályhával, óriási udvarral. 

A gyerekek hamarosan birtokba vettek mindent, aztán elmentünk vacsorázni a szálláshely éttermébe, a Bableves csárdába, ami Alsótold után található egy kanyarban az erdőben, gyors reflexekkel megáldott gépkocsivezetőknek kitalálva. 

A vacsora jó hangulatban telt. Mondjuk leginkább a szomszédos asztaloknál ülők kerültek jó hangulatba. Nem is tudom minket miért nem szórakoztatott annyira az iceteás kupak szájjal lövöldözése, vagy a jóebédhez szól a körtemuzsika koncert, vagy a szereljük le a mellettünk parkoló autó vonóhorgáról a teniszlabdát küldetés. 

Túróstészta, gombapörkölt sztrapacskával, rántott jércemell (ez a csirke sznob neve, számomra is ott derült ki), palacsinta, gesztenyepüré kerültek az asztalra. 

Miután visszaértünk a szállásra, legelső dolgunk volt megfelelő eszközt keresni a bor felbontására. A gyereksereg lelkesen segédkezett, de az élesebb szúró és vágóeszközök kezelését magunk végeztük. Végül a jól bevált fakanál módszer vezetett eredményre. Dia szerint csak azért, mert előtte meglevegőztette a kétágú húsvillával. 

A borozás kicsit nehezen indult, mert négy gyerek hatfelől lógott a nyakunkon, szenvedett, bort kunyerált vagy rongált a szobában, miközben nyolcféle hangszínen szerettek volna tízféle dolgot. Ezért rövid fohászt intéztem a hanyagság istennőjéhez, hogy bár egy, csak egyetlen egy mesét felejtettem volna a csupaszra törölt winchesteremen. Szerencsére a fohász meghallgatásra talált, és rábukkantam a "Le a cipővel" nagyszerű darabra. Megmentette az életünket. A gyerekek felől egyetlen hangos lélegzetvételt sem lehetett hallani a következő 1,5 órában. Egy jó anya pedig úgy osztja be a betevő borát, hogy egy korttyal se tartson tovább, mint a rendelkezésre álló idő. Így aztán kettő az egyben estét tartottunk, ami szerintem kettőnk közös gyerekes múltjában most sikerült legelőször. És nagyon büszkék vagyunk rá.

Már csak a fürdetés, fogmosás, altatás volt hátra. Az este ezen részét sem könnyítettük meg magunknak, mert mi így szeretjük. Például hatan csak egyetlen törölközőt vittünk. A két kisebbik gyereknek elfelejtettünk pizsamagatyát csomagolni. Dia nem hozott papucsot. Én lemerítettem a telefonomat, és nem tudtam a pin kódot. Van is egy híres mondásunk magunkról. " Mi ketten Diával pontosan kiteszünk egy felet". 
Becsületünkre legyen mondva, eddig még minden saját magunk által létrehozott kínos szituációból ki tudtunk keveredni.
És még egyszer hangsúlyoznám, mi így szeretjük.